Határozatlan időre búcsút int a terepralinak a VRT

2014-11-06 Hírek

Határozatlan ideig szünetelteti terepralis tevékenységét a tavalyi szezon abszolút értékelésének ezüstérmese és kategóriabajnoka, a Varga Racing Team, így az autósport-kedvelők egy darabig csak a ralipályákon láthatják viszont Varga Imrét és alakulatát.
Az egyesület elnöki tisztségét is betöltő pilóta hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy két évtizednyi aktív szereplés után nem vesz részt a tereprali-ob futamain. Varga az okokkal kapcsolatban elmondta: „Nem tudunk azonosulni a jelenlegi szakágvezetés által képviselt irányvonallal, mert úgy érezzük, hogy az illetékesek versenyzőbarát intézkedések helyett jobbára önös célokat és érdekeket képviselve végzik a tevékenységüket. Számunkra ez teljesen elfogadhatatlan, viszont sárdobálásba sem kívánunk bocsátkozni, így az egyetlen járható utat választottuk, mégpedig azt, hogy határozatlan ideig távol maradunk a terepralitól. Nissan versenyautónk jelenleg teljes felújításon esik át, ugyanis több olyan külföldi érdeklődővel is tárgyalunk, akik szeretnék megvásárolni” – mondta a pilóta-csapatvezető, aki az alakulat döntése után már a tereprali-bajnokság utolsó két futamán sem állt rajthoz.
Varga az autósporttól természetesen nem akar eltávolodni, így az ORB-viadalokon és a különféle sprintfutamokon a jövőben is lehet számítani a felbukkanására. A pilóta az utóbbi években a csapat Subaru Imprezájával előfutóként rótta a ralipályákat és erről a folytatásban sem kíván lemondani.
„A ralis előfutó-szereplésünk az utóbbi két évben hasznos időtöltésnek, remek tréningnek bizonyult, ráadásul nagyon élveztem is. Az biztos, hogy ezt a tevékenységet folytatjuk, a jövőre vonatkozó további tervek kidolgozása pedig jelenleg is folyamatban van” – fogalmazott Varga Imre.