Africa Eco Race – 7. nap

2019-01-08 Hírek

7nap_vrt

Noha a marokkói-mauritániai határ átlépése időben megtörtént, az Africa Eco Race versenyirányítása törölte a viadal mai napra tervezett 6. szelektív szakaszát. A hivatalos tájékoztatás szerint a döntést „az időjárással kapcsolatos okok és a versenyzők biztonsága” érdekében voltak kénytelenek meghozni: a pihenőnap helyszínére, a nyugat-szaharai Dakhlára ma reggelre olyan sűrű köd ereszkedett, hogy az orvosi és versenyigazgatói helikopterek csak túlságosan későn tudtak felszállni, így nem lett volna garantálva a mezőny biztonsága. Varga Imre és Toma „Csimpi” József a karaván többi, még versenyben lévő egységével, valamint a szervizcsapatokkal együtt összekötőn halad az első mauritániai tábor, Chami felé, ahol a külügyminisztérium kihelyezett tábori irodájában esnek majd át az útlevél- és vízumügyintézésen, továbbá az országba való belépéssel kapcsolatos egyéb formalitásokon.

Versenyezni készültek, immáron Mauritániában, ám az Africa Eco Race idei első ottani szakaszából nem lett semmi. Dakhlára, az előző állomáshelyre túlságosan sűrű köd ereszkedett a hajnali órákban, a helikopterek így nem szállhattak fel időben, a versenyirányítás pedig döntött: törlik a napi szelektívet, amelyet egyfajta mauritániai bemelegítésnek szántak. A táborig etapon gurult le a mezőny, soraiban a Varga Imre, Toma „Csimpi” József párossal, így a versenyzők kedden némi pluszpihenő után vághatnak majd neki a viadal sava-borsát jelentő kétnapos maraton első felvonásának.

Varga Imre beszámolója:

„A ma reggeli határátlépést követően sajnos elmaradt az első mauritániai gyorsasági szakasz, így az egész mezőny etapon kényszerült bejönni a bivakba. Az előzetes hírek alapján a holnapi nap lesz az egyik olyan mauritániai szakasz, amelyet joggal neveznek vendégmarasztalónak. Reméljük, hogy minket csak addig marasztal majd, amíg gyorsan áthaladunk rajta, hogy aztán újult erővel vágjunk bele a másnapi feladatba, amelyet – mivel maratonról van szó – szerviz nélkül kell majd teljesíteni. A mai napon egyébként a tegnapi váltócserét követően a méterszámlálónkkal akadt egy kis gond, de a fiúk már megoldották a problémát, úgyhogy most örülünk egy picit a váratlanul jött plusz pihenőnek és közben természetesen vágyakozva várjuk a reggeli rajtot.”

7nap_vrt