Bonyodalmak az első napon

2013-03-15 Hírek

pentek_5833

Nehézkesen jutott ki a Varga Racing Team csapata a 20. Italian Bajara, de a pénteki nappal már a versenyre kellett átállnia a Varga Imre – Szegedi Ferenc párosnak, és a friss induló Horváth Lallernek is.

Megszokott módon a Fiera Pordenone látta vendégül a terep-rallye világkupa futam indulóit. Első ízben mindenkinek a szervizhelyét foglalta el a hangárok sokaságai között, majd következhetett a kötelező regisztráció. Imréék nem a legjobb időt fogták ki az adminisztratív átvételhez, mivel közel két órát álltak sorba a többi delikvenssel. „Borzalmasan nehezen tűröm ezt az órákon át tartó várakozást szeretem, ha már az elején minden flottul működik és gördülékenyen. Bízom a pozitívabb folytatásban.” – nyilatkozta Imre az adminisztratívon. Az órák csak úgy pörögtek, és már versenyfelszerelésben várták a versenyzők a 15:00, hogy az első motoros (Stéphane Peterhansel) rajtjával elinduljon a versengés a minél előkelőbb helyezésért a 20. Italian Bajan.

Horváth Laller számára minden új volt még az olasz futamon, nem igazán tudta mire számíthat így első körben. „Fő célomként azt nevezném meg ezzel a versennyel, hogy fel tudjam mérni magamban hol is tartok most több mint fél év kihagyás után. A balesetemet követően amint az orvosok engedték elkezdtem motorozgatni, hogy ne felejtsek el mindent és a kondim miatt se kelljen szégyenkeznem. Nagy vágyam volt már hogy egyszer eljussak ide és a nemzetközi mezőnnyel együtt versenyezhessek. Így este könnyű már beszélni arról, hogy mi is történt ma vele, de ott akkor nagyon nem értettem, hogy történhetett ez meg velem…. J Egy egyszer használt gumiban hogy mehet tönkre a mouse. Az SSS harmadik kilométerénél éreztem, hogy gáz van a hátsó kerekemmel. Lenéztem és forgott a felni, de a gumi meg sem mozdult, éreztem hogy gyötrelmes lesz még ez az előttem álló öt kilométer. Örülök, hogy újra itt lehetek a magyar versenyekről ismerős külföldi versenytársakkal. Az hogy hányadik helyen zárom a napot nem elsődleges számomra. Meg sem néztem az időmet, csak hogy holnap „sokáig” aludhatok, mert 10 óra után rajtolok majd csak. 🙂 – mesél csillogó szemekkel Laller.

A Varga Racing Team másik egysége számára sem volt eseménytelen az első szakasz. „Navigátorom teljes mértékben megállta a helyét még így is, hogy szegény egész héten orvosokhoz járt. Tudom, hogy bonyolult és komoly előkészületeket igényel egy verseny megszervezése,de az amit eddig láttunk, az botrány. Az itiner változást alig bírta elmagyarázni a rendező, megkért minket hogy várjunk holnap reggelig, és akkor írásos formában is meg lesz az hogy mi a változás a szombati szervizzel kapcsolatban. Az autó szuperül működik, a lényeg a lényeg. Várjuk, hogy holnap mi kerekedik ki a történetből. Szeretnék legalább ott végezni vasárnap ahol tavaly befejeztük, a 15. pozícióban.”

Varga Imre – Szegedi Ferenc páros a pénteki nap végére a 30. helyen áll összetettben, míg Horváth Laller a 15.helyen.