Felkészülés a 2013-as szezonra…

2013-03-13 Hírek

dsc04508_2799

A 2013-as szezont a világkupa sorozat első futamával az Italian Bajával kezdik! Az olasz futam évek óta több ország versenyzőit csábítja a rendkívül szép környezetben megrendezett közel 600-800 km-es versenyre, amely kihívásokban nem szűkölködik.

A Varga Racing Team párosa 2012-ben már közösen teljesítette az Italian Baját az abszolút 15. helyet megszerezve, amit idén szeretnének felülmúlni. Persze ez a résztvevők és a versenyen felvonultatott technikáktól is függ. 2012-ben komoly mezőny állt rajthoz és mindenki az új top technikával állt rajt ceremónia dobogójára.

A csapat főhadiszállásán gőzerővel folynak az idei tervek megvalósításának előkészítésére. A 2012-es évhez képest pár változtatást be kellett iktatni, ami gyorsítja és könnyíti a munka folyamatát. Az eddigi csapat teherautó le lett cserélve egy újabb és gyorsabbra, ami sokat javít a versenyek helyszínére történő lejutásban valamint környezet és pénztárca kímélőbb megoldás.

Varga Imre versenyző: „2013-nak más szemlélettel vágunk neki, több fejlesztést hajtottunk végre a csapat háza táján. Komoly terveink vannak, amiket heteken belül meg szeretnénk valósítani. Ezek akkor tudnak realizálódni, amikor a háttere adott lesz. Addig nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni. Viszont az már biztos, hogy az idei évet az Italian Bajával kezdjük az évek óta biztos partner Nissan King Cabbal és Szegedi Ferenc navigátorommal.”

Szegedi Ferenc navigátor: „Az évet a Nissannal kezdjük az Italian Bajával, ahol szeretnénk jól teljesíteni. Több alkalommal navigáltam már ezen a versenyen és sikerült jó eredményt elérni, de egyszer buktunk is egy hatalmasat az akkori versenyzőmmel. Kaland mentes, jó versenyt szeretnénk futni, utána meglátjuk, hogy hogyan tovább, mert tartogatunk jó pár meglepetést az idei év során a rajongóink számára…”

2012-ben a Varga Imre – Szegedi Ferenc páros a 49 rajtoló versenyzőből a 15. helyen fejezte be a világkupa futamot. A versenyt sikerült technikai probléma nélkül befejezni pedig a Nissan váltójából szörnyű hangok jöttek ki, de a célba érés okozta megkönnyebbülést a pálya szélén lengetett magyar zászlók is fokozták.