Higgadtan kezdett a Varga Racing Team

2013-06-15 Hírek

kobak_6487

Terveinek megfelelően, gondok nélkül teljesítette a Romanian Baja nyitónapját a Varga Racing Team: Varga Imre és Szegedi Ferenc, a Terep-rallye Országos Bajnokság listavezető párosa kerülte a kockázatvállalást a rövid, de annál nehezebb szuperspeciálon, amelyet a 7. idővel teljesítettek.

A Nagybánya környékén zajló, FIA Világkupa-kandidáló nemzetközi összecsapás nyitónapján igazi, nyári hőség izzasztotta a versenyzőket, de kora délután, röviddel a szuperspeciál kezdete előtt egy rövid eső is áztatta a prológ-pályának, valamint a szervizparknak otthont adó repülőteret. Nem volt olyan heves az égi áldás, mint az utóbbi néhány napon, de ahhoz éppen elegendő volt, hogy még jobban feláztassa az első rövid menet helyszínét.

„Hosszú lesz ez a verseny, még úgy is, hogy az utóbbi napok időjárása miatt rövidebbek lesznek a pályák. Azt beszéltük meg, hogy kimérten, óvatosan kezdünk, mert ez a stratégia már az előző két versenyen is meghozta az eredményét. Nem volt könnyű a prológ, de gondok nélkül túl vagyunk rajta és készen állunk a folytatásra” – monda a Nissan King Cab pilótája, Varga Imre.

Szegedi Ferenc, a különítmény navigátora hozzátette: „Roppant laza a talaj, a pálya néhol tényleg rendkívül ’mély’ volt, ami jócskán megfogta az autókat. Iminek is, nekem is vannak tapasztalataink a romániai versenyekkel kapcsolatban, így tudtuk jól, hogy nincs értelme már az elején túlpörögni.  Készen állunk a szombati, nehéznek ígérkező szakaszokra és bízunk benne, hogy a folytatás jól alakul számunkra.”

Két forduló után a Varga-Szegedi páros  48 egységgel vezeti az autósok ponttáblázatát: a lengyel menőt, Adam Malyszt és az Opel Dakar Team pilótáját, Szalay Balázst 8 ponttal előzik meg, ők azonban nem vesznek részt a nagybányai futamon. Ott van viszont a tabella 4. helyén állomásozó Fodor Imre, akivel szemben 14 egységnyi az előnyük: a Toyota-pilóta számára jól sikerült a harmadik futam nyitánya, ugyanis a 2. pozícióban zárt a helyi nagyágyú, a Mitsubishivel versenyző Costel Casuneanu mögött.

Jól muzsikáltak a Varga Racing Team motorosai is a népes kétkerekű-felhozatalban: Horváth ’Laller’ Lajos az Európa-bajnokság mezőnyének értékelésében a 12. időt repesztette, s problémál nélkül túljutott a szuperspeciálon a debütáns Tóth Barnabás is, aki élete első tereprali-versenyét futja a Romanian Baján.