Adrenalin a levegőben

2012-05-04 Hírek

imike_pentek_adrenalin_7392

Délután kezdetét vette a második ízben megrendezésre kerülő terep-rally futam Nagykállón, amely most Adrenalin Kupa névre hallgat. A versenyzők a tavalyi év során megválasztották a nyírségi futamot a 2011-s év versenyének. Így most ismét itt a szakág pár versenyzője, akik idén utolsó ízben megmérettetik magukat.

InterNext rallyet törölni volt kénytelen a szakág a naptárból, hiszen semmiféle értesítés nem érkezett a rendezőtől. Ezáltal még inkább esedékes lett, hogy megrendezésre kerüljön a verseny. Nemrégiben megtudtuk, hogy az utolsó, Baja Slovakiat pedig a rendező volt kénytelen törölni, mivel nem látja biztosnak, hogy a futamig meg tudja szerezni a kellő engedélyeket.

Összegyűlt 12 autó és 4 quad a záró futamra, ahol a Varga Racing Team is képviseli magát. „Nagyon megtetszett tavaly ez a verseny. A hangulat is nagyon jó volt, a pályák is kifogástalanok voltak a számunkra. Kategória 2. hellyel tértünk haza, teljesen elégedettek lehettünk remélem idén sem fogunk csalódni.

Nagykálló főterén Fazekas Károllyal elindult a rajtceremónia, amelyet egy 13 km-s szuperspeciál követett, hogy megtudjuk ki is indul majd az első helyről a szombati hat szelektív közül az elsőn. Vasárnapra pedig még további 4 mért szakasz vár majd az autósokra és quadosokra. De ne is szaladjunk ennyire előre,  a pénteki nap végeredménye úgy alakult a végére, hogy a Fazekas-Horn páros 10perc 22mp-l, majd a Lónyai-Garamvölgyi duó 5-l mögöttük. Időeredmény alapján Hangodi Zoltán lett a harmadik, de egy sebességkorlátozó zónánál gyorsabban ment a megengedettnél, így 5 perc időbüntetést kapott, és a Varga Imre – Szegedi Ferenc páros így egy helyet előrelépett az összesítettben. „Ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel álltunk neki ennek a versenynek, hiszen a támogatónk a névadója a futamnak. Természetes hogy próbálunk megfelelni. Nagyon jó, lendületeset autóztunk, a pálya teljes mértékben alkalmas volt erre. Augusztusi versenyt követően meglehetősen összeállt az autó, az ottani műszaki gondunk után. Tudtuk hogy itt, nincs lehetetlen, Feri a héten nagyon fájlalta a hátát, gerincspecialisták próbálták összerakni a versenyre, de aztán itt Nagykállón találta meg a tuti gyógyírt. Gyöngyike aranykezei, kimaszírozták Feriből a fájdalmait a délelőtt folyamán. Szuperspeciálunk problémamentesen zajlott. Várjuk a folytatást.” – mesélte Imre a szakaszt követően.