Kalandos megérkezés

2013-03-14 Hírek

logobajainterno_copy_4434

Huszadik alkalommal rendezik meg a futamot Italiában, de ne szaladjunk ennyire előre. A Varga Racing Team csapata decemberben a Mikuáls Rallyen fejezte be a 2012-s évadot, azóta versenykörülmények között nem volt lehetősége az egységnek hogy menjen, ahol ráadásul Szegedi Feri vezette a Nissant. Volt viszont bőven idő alakítani a versenyautón.

“Meglehetősen kacifántos módon kezdtünk neki a felkészülésnek. Véleményem szerint rajtunk kívül más is beleesik abba a hibába ami mi, úgy hittük, hogy időnk mint a tenger az Italian Bajaig, hát nem így volt. Ferivel egy februári délután átnéztük tüzetesen a versenyautót, hát amihez hozzányúltunk az körülbelül minden tönkrement, a váltótól kezdve… de nem is sorolom. Alkatrészekre is sokat kellett várnunk, van olyan ami meg sem jött még a mai napig sem. Átalakulások mentek végbe a csapat felállásában, ez is még sok logisztikát vont maga után. Amikor végre a célegyenesbe kerültünk, és elkezdtük szervezni, hogy hogy, utazzunk Olaszországba akkor a drága navigátorom tájékoztatott arról, hogy a bal vállán kívül mindene fáj. Sokáig sínben volt az egyik keze, és a térde korábbi műtéte után ismét elkezdett fájni. A héten orvostól-orvosig járt még az indulás előtt is. De csak elindultunk.”

Lallerről sem feledkezzünk el, aki tavaly elszenvedett balesete után hosszadalmas rehabilitációs kezeléseket követően most új designal ás nagy részben átalakított motorral várja a pénteki rajtot.

“Első ízben teszem próbára magam Olaszországban, tavaly már eljátszottam a gondolattal, hogy elindulok, de akkor nem volt az Európa Bajnokság része, a világkupát pedig még nagy falatnak éreztem. Orvosi és családi felügyelet mellett készültem már arra a télen, hogy újra nyeregbe ülhessek, és őszintén szólva sosem tűnt még ilyen hosszúnak a szünet.” – mesélt Laller mosolygósan.

Ekkor még senki nem tudhatta mi vár a csapatra az M7-s és az időjárás jóvoltából. A 203-s kilométerig hibátlan volt minden az esőn és a havon kívül. Több órás várakozást követően kényszerűségből az autópályát elhagyva megindult a feltorlódott sor Eszteregnye felé, és következett a küzdelem az emelkedőkkel, kamionokkal, türelmetlen sofőrökkel és a nyári gumikkal. Miután megküzdöttünk minden hátráltató körülménnyel ezt követően már minden probléma nélkül átkelhettünk a magyar-szlovén határon. A hátralévő pár száz kilométeren folyamatos havazás mellett problémamentesen eljutottunk a versenyközponthoz.

Pénteken vár Imréékre és Lallerra is az adminisztratív és a gépátvétel. Délután, pedig a Meduna-folyó medrébe merészkedik be a több mint 120 nevező, ha az égiek is úgy akarják.