Küzdelem az elemekkel

2013-04-13 Hírek

NKAL3836

Mozgalmas volt a szombati nap a terep-rallyes mezőny számára Nagykállón a Toolimpex Kupán. Varga Imréék egyre feljebb törnek az eredménylistán, míg Heiszer Károlynak tönkrement a quadja, és Horváth Laller tartja második helyét a második nap végén.

Öt szelektív várt ma a mezőnyre, háromszor voltak Kenderáztatón és kétszer a Dél-Nyírség-i pályán. Kevesen mondhatják el magukról, hogy nem volt semmi gondjuk ma, kezdte a sort az 1-s rajtszámú Korda Erik – Fábián Csaba páros, akik felborultak a mai harmadik szelektíven, mert egy tuskóra rámentek. Így részükről befejezettnek tekinthettük a futamot, majd következett a másik fekete-leves Molnár „Vadász” István, Tóth Dénessel az oldalán elakadt a sárban, és a sok erőlködés közepette leégett a kuplungjuk. Sok versenyző elakadt a pályán, és a rescue-nak kellett kisegítenie a bajbajutottakat. Volt minden, ami csak megtörténhet egy ízig-vérig terep-rallye versenyen.

Varga Imréék a negyedik helyre tudtak feljönni, Fodor Imre vezeti a sort, Adam Malysz-ék a másodikak, és 8 perc 13 másodperccel vannak mögöttük a szlovák Nissannal Juraj Ulrichék. „Élveztük a mai napot, az első két szakaszt kicsit elspóroltuk, aztán feltettük a sárgumikat, és a szervizt követő első szakaszt a rendezők problémák miatt lerövidítették, így az a rész, ami rettenetesen sáros volt és nagyon jót tudtunk volna autózni az új gumikkal az nem volt. Etapon mentünk sokat, aminek köszönhetően inkább csak elkoptak. Ettől eltekintve tetszett a mai nap. Holnap fordított irányban tesszük meg ezeket a szelektíveket, kíváncsi leszek rá.” – említette Varga Imre a nap végi parc-fermé beállás előtt.

Heiszer „Vatta” Károlynak nem volt ennyire felhőtlen a mai nap. Elsőként rajtolt a reggeli szakaszokon, ami miatt nem volt idegbajos, megpróbált elvonatkoztatni ettől, és arra koncentrált, hogy az itinert tudja követni, és ne jelentsen akadályt neki az, hogy meg kell előznie nem is egy autós egységet. „Szerencsétlenül alakult a kenderáztatói pályán az esésem. Sok autót megelőztem a szakaszokon, de nem jelentett gondot, mindenki észrevette, hogy jövök és lehúzódott. Utolértem a szlovák Volswagen-t és harcoltunk, vagy nem vettek észre, vagy direkt nem engedtek el, nem tudom. Elestem, rosszabbnak látszott a helyzet, mint amilyen volt. Gyorskötözővel megerősítettem a vázam, és továbbmentem. Sajnos élnem kellett a forfait lehetőségével, mivel nem tudtam megcsinálni a délelőtti gyűjtőig, így nem mentem már délután, megérkezett a hiányzó alkatrész is, szóval holnap folytatjuk, és próbálok a kategóriában minél előbb végezni.” – mesélte Károly.

Harmadik tagja a Varga Racing Team csapatának, Horváth „Laller” Lajos a szervizt követően elsőkét rajtolt a Dél-Nyírség-i pályán, de a végére Hodola Richárd megelőzte. „Nem bántam, hogy Ricsi megelőzött, attól nem tartottam én sem, hogy elől kell mennem. A nyomok tisztán láthatóak voltak, mivel az autók már kijárták. Második vagyok még így is, nagyon vigyázok inkább, hogy ne történjen se személyi se mechanikus problémám. Őszintén az árkos részektől még mindig tartok, nem tudtam még levetkőzni, bennem él még a gyulai balesetem. Remélem meg tudom tartani holnapig a pozíciómat.” – nyilatkozta Laller a nap végi szervizben, miközben buzgón szerelte a KTM-t.

Ígéretek szerint holnap nem lesz semmi rövidítés a pályák hosszát tekintve, mivel a rendezőség délután, ahogy lehetett kiküldött egy grédert a kényes helyekre. Négy szelektív vár a mezőnyre vasárnap, a meteorológia szerint kis eső kíséretében.