Teljes a létszám

2013-04-11 Hírek

Imre

Kis túlzással lehet azt állítani, hogy a Varga Racing Team csapata ott folytatja a versenyzést, ahol tavaly októberben abbahagyta.

Nem teljesen állja meg a helyét ez a kijelentés persze, mivel azóta Varga Imre és Szegedi Ferenc párosa valamint Horváth Laller is indult a márciusi világkupa futamon Olaszországban. A másik bökkenő pedig, hogy tavaly Horváth Laller ezen a futamon nem tudott még indulni sajnálatos augusztusi balesete miatt Gyulán, de lelátogatott Nagykállóra ő is 2012-ben az Adrenalin Kupára. Kár is tovább szaporítani a szót ezzel kapcsolatban, lényeg a lényeg Varga Imréék a 3. helyen fejezték be a versenyt, míg Heiszer „Vatta” Károly a Yamaha Frankensteinnel a 2. tudott lenni. Amennyire csak adottak voltak a lehetőségek télen arra, hogy egységeink ne zökkenjenek ki a terep-rallyezásból, annyira próbáltak is a járművekkel tréningezni.

Csapatunk autós egységének nem idegen sem a terep-rallyezás sem a rallyezás, igen, Varga Imre és Szegedi Ferenc a múlt hétvégén a másodosztályú rallyeversenyzők előtt voltak előfutók egy N-s Subaruval. Első ízben vettek részt ilyen formában ezen a futamon, de az élmény elmesélhetetlen. „Nagyon jól éreztük magunkat, szerettünk volna még többet menni, de Miskolcon folytatjuk. A Nissan-on túl nagy átalakításokat nem kellett szerencsére alkalmazni, mivel az Italian Bajan jól viselkedett az autó. Idén az a cél, hogy a bajnokságban minél jobb helyezést érjünk majd el, úgy gondolom, ezt mondhatom mindhárom egységünk nevében, mivel teljes létszámmal képviselteti magát a Varga Racing Team itt a Toolimpex Kupán. Örülök, hogy ilyen formában kibővültünk és Magyarországon egyedüli csapata vagyunk, akik minden kategóriában képviseltetik magunkat (autó, motor és quad). 2012-ről csak jó élményeim vannak innen. Két éve, mikor először versenyeztünk ebben a térségben már megkedveltem ezt a környéket. Tavaly, amikor gondba kerültek a korábbi rendezők valahogy természetesnek gondoltam, hogy segítek nekik, amit a mai napig sem bántam meg, hiszen az Adrenalin Kupa is nagyon jól sikerült szerintem. Sok reményt fűzök a mostani hétvégéhez, remélem minden a legnagyobb rendben lesz.” – hallhattuk Imrétől.

Heiszer Károly quadja az elmúlt öt hónap alatt kapott egy új motort, amit a nagy közönség nemrégiben láthatott is a HungExpon egy kiállításon. „Hosszú volt már a tél, örülök, hogy megint versenyezni fogunk. Nagy lehetőség, hogy idén új csapatban bontogatom a szárnyaimat, és úgy gondolom Laller nevében is mondhatom, hogy kivételes az a hozzáállás, amit Imrétől kaptunk, amikor ott álltunk tavaly novemberben, hogy hogyan is legyen a 2013-s évünk, akkor még egyesület nélkül. Nehéz lesz ezt viszonozni, de megpróbáljuk minél jobb eredményekkel, hogy mindenhol megtudják kik is a Varga Racing Team tagjai.” – mesélte Karcsi.

Motoros indulója a csapatnak Horváth Laller aki tűkön ül már, hogy végre versenyezhessen is a nyírségi versenyen, mivel eddig csak mint látogató tudott részt venni az eseményen. „Nagyon várom már a Toolimpex Kupát, az Italian Baja után nagyon sok teendőm volt a motorommal, mert ami lehetett az mind tönkrement, vagy elkopott a KTM-n, de ez mind édes-teher számomra tudom, hogy miért kell, hogy minden patent legyen a járművömön. Sok meglepetéssel szolgálunk a kilátogatókkal akár a pálya szélére, akár a Nagykálló-i kollégium udvarára jönnek ki a szurkolóink. – mondta Laller.

A program pedig a következőképpen néz ki:

2013. 04. 12. (péntek): Adminisztratív majd gépátvétel. 15:00-kor kötelező versenyzői eligazítás. 16:00 prológ rajt a Nagykálló-i Szabadság térről.

2013. 04. 13. (szombat):             1. szelektív Bánya

                                                               2. szelektív Dél-Nyírség-i

                                                               3. szelektíc Bánya

                                               SZERVIZ – GYÜJŐ

                                                               4. szelektív Dél-Nyírség-i

                                                               5. szelektív Bánya

2013. 04. 14. (vasárnap):              6. szelektív Bánya

                                                               7. szelektív Dél-Nyírség-i

                                               SZERVIZ – GYÜJTÓ

                                                               8. szelektív Bánya

                                                               9. szelektív Dél-Nyírség