Túlélőverseny a Romanian Baja!

2013-06-16 Hírek

Image00475

„Túlélőverseny!”  – így összegzett a Romanian Baja szombati napja után a bajnoki listavezető Varga Imre, aki nem véletlenül használt ilyen kemény kifejezést. A Nagybánya térségében zajló futam terepralis mércével nézve is a brutális, de a Varga Racing Team gond nélkül teljesítette a napi penzumot és egyelőre érvényesülni látszik a csapat által választott stratégia.

Nem csak a tikkasztó hőség jelentett kihívást a Terep-rallye Országos Bajnokság idei harmadik futamának szombati napján, hanem a kegyetlen terepviszonyok is. A szelektív szakaszok közül a két hosszabb menet jelentős része hegyi utakon zajlott, amelyek alaposan megritkították a mezőnyt.

Varga Imre és navigátora, Szegedi Ferenc a pénteki szuperspeciálon elért 7. helyen után a korábbi, romániai versenyek tapasztalatait alapul véve azzal a nem titkolt céllal vágott neki a napnak, hogy megfontoltan, a Nissan King Cab típusú versenygépet kímélve teljesítik a szakaszokat. Döntésük helyesnek bizonyult, így az autógyilkos nap végére előreléptek az abszolút értékelés 3. helyére: míg az élen a cseh Hummer-pilóta, Miroslav Zapletal áll, addig a Varga-Szegedi páros 11 perccel követi az Overdrive-Toyotával versenyző Fodor Imrét.

„Ez egy túlélőverseny, amit a mai nap jól alátámasztott.  Sokan kiestek és ez jól mutatja, hogy mennyire nehezek az itteni pályák. Számítottunk rá, hogy így lesz, mert mindketten versenyeztünk már errefelé. Úgy tűnik, hogy a biztonságos célba érkezést előtérbe helyező stratégiánk egyelőre működik. Biztos, hogy az időeredményeink jobbak is lehetnének, de az is biztos, hogy több versenyzőtársunk is szívesen cserélne velünk amiatt, hogy gond nélkül teljesítettük a napot. Remélem, hogy ez így lesz vasárnap is” – értékelt Varga Imre.

Szegedi Ferenc hozzátette: „Egy-két apróságot leszámítva az itinerek jók, a pályák viszont nagyon kemények, az embert és a technikát egyaránt komoly próbára teszik. Visszafogottan autóztunk ma, mert biztosak akartunk lenni abban, hogy gondok nélkül végig tudjuk csinálni a napot. Ez sikerült, elégedettek vagyunk és bízunk benne, hogy a zárónapot is sikeresen tudjuk teljesíteni.”

A bajnoki éllovas egység két forduló után 48 ponttal vezeti a tabellát: a lengyel Adam Malyszt és az Opel Dakar Team pilótáját, Szalay Balázst – akik nem indultak a nagybányai FIA Vilákupa-kandidáló nemzetközi futamon – egyaránt 8 ponttal előzik meg. A 4. helyen állomásozó Fodorral szemben 14 egység az előnyük, így a két különítmény közötti vasárnapi csata hatványozottan érdekesnek ígérkezik.

Küzdelmes, de tisztes helytállással teljesített napot tudhat maga mögött Horváth ’Laller’ Lajos is: a Varga Racing Team KTM-es motorversenyzője bukott, aminek következtében letört a méterszámlálója és meghibásodott az itinerforgató rendszere, de így is sikerült az Európa-bajnokság mezőnyének értékelésében a 9. helyre előlépnie, ami a kategóriája 2. helyét jelenti számára a vasárnap záruló viadalon.