Felemás vélemények

2013-03-16 Hírek

it_szombat_2147

Tegnap az itinerben jó pár módosítást kellett eszközölnie mind a motoros mind az autós egységeknek. A három hosszabb szakaszt szét szedték hat rövidebb szelektívre, az egyik 28,5 km-s lett a másik pedig 38 km lett az eredeti 66,5 km-ből.



Nem lett boldogabb a Varga Racing Team autós egysége a mai távok után sem. „Valami gond van a váltóval, nem igazán működik úgy ahogy azt én sokszor szeretném, nincs sajnos lehetőségünk alánézni és orvosolni a problémát. Megyünk tovább, nem tudunk mit kezdeni most vele. A sentinel fergetegesen működik… sehogy sem. Egy orosz toyota mögött volt szerencsénk 10 km-n keresztül menni, ás szívni a porát. Amikor a STOP-ban összetalálkoztunk velük, és megkértük hogy  próbálja már ki hogy működik-e neki a rendszer rá kellett döbbennünk hogy totál káosz van és egyik sem csinál semmit. Beszorult Iminek a levegő.” – panaszolta el Imre.

Bővebben

Bonyodalmak az első napon

2013-03-15 Hírek

pentek_5833

Nehézkesen jutott ki a Varga Racing Team csapata a 20. Italian Bajara, de a pénteki nappal már a versenyre kellett átállnia a Varga Imre – Szegedi Ferenc párosnak, és a friss induló Horváth Lallernek is.

Bővebben

Kalandos megérkezés

2013-03-14 Hírek

logobajainterno_copy_4434

Huszadik alkalommal rendezik meg a futamot Italiában, de ne szaladjunk ennyire előre. A Varga Racing Team csapata decemberben a Mikuáls Rallyen fejezte be a 2012-s évadot, azóta versenykörülmények között nem volt lehetősége az egységnek hogy menjen, ahol ráadásul Szegedi Feri vezette a Nissant. Volt viszont bőven idő alakítani a versenyautón.

Bővebben

Italian Baja 2013 – 2

2013-03-13 Gyorshírek

Megjelent a jövőheti 20. Italian Baja nevezési listája.

Bővebben

Italian Baja 2013

2013-03-13 Gyorshírek

2013. március 14-17. között kerül megrendezésre az olaszországi világkupa futam, amire természetesen mi is megyünk. Készülünk már gőzerővel...

Bővebben
1 21 22 23 24 25